Sziasztok!
júl.
7

Sziasztok! }

Freire Szilvia vagyok, én lettem a Miss World Hungary 2008 győztese. Sokan ismerhettek már, sok mindent megtudhattatok rólam, a családomról, a versenyről, most viszont az ultrahangos alakformáló kezelésemről szeretnék részletesen beszámolni Nektek, ami része felkészülésemnek a világversenyre. Elsőként pár szót ejtenék magáról a versenyről. Több mint 2000 gyönyörű lány indult a királynőválasztáson, melyből a szakmai zsűri a legszebb 21-et kiválasztotta, akik továbbjutottak a döntőbe. Nem volt könnyű dolguk, hiszen a lányok alakját, arcát, kisugárzását, színpadi mozgását és kommunikációs képességeit is pontozniuk kellett. Persze nemcsak a zsűrinek volt nehéz dolga, hanem nekünk is, hiszen nagyon alapos felkészülési időszak következett. Kaptunk sminkelési tanácsokat, helyes táplálkozással kapcsolatos információkat, és a színpadi koreográfiát is betanították. Nagyon izgalmas volt a verseny, és nagy örömmel töltött el, mikor megtudtam, hogy engem választottak királynőnek. :)

miss-world-hungary-freire-szilvia.JPG

Mindez azt jelenti, hogy én képviselem Magyarországot októberben a kijevi világversenyen. Addig pedig még sok a tennivalóm, nemcsak a rengeteg interjú, szereplés, rendezvényeken való részvétel, hanem lelkileg, és testileg is fel kell készülnöm a nagy megmérettetésre. Édesanyám javaslata alapján esett a választás az Aesthetica Orvosi Központra, mert Anyukámnak már vannak pozitív tapasztalatai a központot és a kezeléseiket illetően. Engem sem ért csalódás, nagyon aranyosan és kedvesen fogadtak, igazán kellemes a légkör. Számomra az ultrahangos alakformálás bizonyult a legmegfelelőbb kezelésnek, hogy a mostaninál is jobb formában legyek a versenyre.

Hozzászólások

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!